Gróh Gáspár beszéde

on jan23

Dr. Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója, a szatmárcsekei ünnepségen elhangzott beszédének szerkesztett változata

Jánosi Zoltán laudációja Vári Fábián László díjához

on jan23

“Vári Fábián László sorstudatosító versein kívül a néprajztudomány tudósaként, ruszin balladák műfordítójaként, majd a beregszászi magyar nyelvű főiskola tanáraként folytonosan a történelmi emlékezetet virrasztja.”

Halász János beszéde Szatmárcsekén

on jan22

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, január 19-én a szatmárcsekei temetőben, Kölcsey Ferenc síremlékénél mondta el itt közölt beszédét.

A Magyar Kultúra Napja Szatmárcsekén

on jan22

Az idei szatmárcsekei ünnepségről Ozsváth Sándor felvételeit ajánljuk látogatóink figyelmébe.

Vári Fábián László csekei beszéde

on jan20

A Kölcsey Társaság 2014. évi kitüntetettje Vári Fábián László, aki január 19-én vette át a díjat a Társaság elnökétől, Jánosi Zoltántól a szatmárcsekei református templomban. Az alábbiakban ott elhangzott beszédét közöljük.

Babusa János Bartók-szoborral üzent az összefogásért – a tizenhetedik.hu tudósítása

on jan17

Babusa János szoborkompozíciójának leleplezéséről sok lap beszámolt. Mi a tizenhetedik.hu cikkét közöljük az eseményről az alábbiakban.

in Category: Hírek

A népdalgyűjtő Bartók

on jan15

Babusa János szoborkompozíciójának bemutatóján, január 16-án, Budapesten, a díszvendég Jánosi Zoltán, Társaságunk elnöke.

in Category: Hírek

A Magyar Kultúra Napja 2014

on jan8

2014. január 19-én kerül sor az idei megemlékezésre Szatmárcsekén. Az ökumenikus istentisztelet 11 órakor kezdődik a református templomban. A Kölcsey Emlékplakettet idén Vári Fábián László költő kapja.

Gróh Gáspár beszéde


Dr. Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója, a szatmárcsekei ünnepségen elhangzott beszédének szerkesztett változata

A történeti Szatmár vármegye – meghívó könyvbemutatóra


2017. február 16., 15.30, Magyar Napló Könyvesbolt, Budapest.

1%


Tisztelt látogatónk! Ha ismeri és hasznosnak találja Társaságunk tevékenységét, kérjük adója 1%-ának felajánlásával támogassa munkánkat!

Laudáció Kósa Ferencről

…a Kölcsey-plakettel történő kitüntetése alkalmából a Magyar Kultúra Napján.